A kapcsolataim, amiket eddig kialakítottam azt vagy megerősítette, vagy megszakította a korona. Sok ember gondolja, látja úgy, hogy megváltoztam, beképzelt lettem vagy pontosítok a véleményük szerint az is voltam. Éppen ezért kevés ember lett, akit magamhoz közel engedtem, vagy jelen helyzetben is közel engedek.
Rengeteg mindent köszönhetek a versenynek, de rengeteg lemondással is jár és itt nem a bulizásra gondolok. Ha valaki elnyer egy címet, ahhoz méltónak is kell lennie. Igyekeztem tenni azért, hogy így legyen. Minden hétvégémet arra áldoztam, hogy Budapestre utazzak fotózásokra, forgatásokra, különböző rendezvényekre járjak - ezek többségét magamnak kellett megszerveznem, az iskola mellett.
Onnantól kezdve, hogy a fejemre került a korona vártam a csodát. Aztán rájöttem, hogy ez nem így működik. Mint minden embernek úgy nekem is, meg kell küzdenem az álmaimért.
Elkezdtem árgondolni, hogy hogyan érdemelhetem ki az emberek figyelmét. Innentől kezdődött a küzdés, a heti több száz kilométernyi út, a korán kelés, a magánélettől való megfosztás, az idő hiánya és az emberektől való eltávolodás szépen lassan az életem részévé vált, mindez az álmaimért.
Itt teszem fel magamnak a kérdést. Megérte?!
Erre csak annyit mondok, hogy még a közelében sem járok a célomnak és a cél itt nem arról szól, hogy hazatérek -e a világversenyről egy koronával a fejemen, hanem arról, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy az a korona az én fejemre kerülhessen. A valódi célom, hogy sikerüljön hatni az emberekre és támogatni olyan közösségeket, helyeket, állatokat, rászorulókat, betegeket, ahol szükség van a segítségre és egyúttal rám. Miért gondolom úgy, hogy ebbe a világversenyen elnyert korona segít? Nem a korona fog segíteni, hanem azok az emberek, akik mellettem állnak, biztatnak és hajlandóak velem együtt segíteni, hiszen egyedül kevés vagyok hozzá.
De hogy beszéljek a versenyről is. A Miss International Hungary olyan kapcsolatokat alapozott meg és olyan lehetőségeket kínált, amit kevesen élhetnek át egy királynői cím nélkül. Sohasem utaznék Mongóliába, sohasem állnék ki a színpadra több száz ember elé angolul beszélni, sohasem küzdenék ennyit, nem válnék olyan emberré, akivé a korona viselése alatt válhatok. Milyen érdekes, hiszen nem akartam elindulni a versenyen, majd később, amikor a képes forduló következett, akkor ti szavaztatok be, ti itt mind, akik követtek és támogattok!
Sosem felejtem el, hogy amikor szükségem volt a segítségre, kik voltak azok az emberek, akik azt mondták: "Ne törődj semmivel és senkivel, mert ez egy olyan lehetőség, amit kevesen kaphatnak meg. Csináld végig, mert képes vagy rá!" Az elődöntőben szintén én lettem az az egy lány, akit kiválasztott a közönség és a táborba juttatott. Innentől kezdve vált az én feladatommá, hogy nyerjek. A tábor számomra egy örök emlék marad, hiszen egy héten át 16 lány összezárva... nem épp egy vágyálom. De már ott rengeteget tapasztaltam, például hogy adott helyzetben, hogy viselkednek az emberek, kik azok akik csak az előrébb jutásért próbálnak kedvesek lenni másokkal, hogy kik képesek csalni, hogy kik azok, akik tényleg mellettem lennének, ha baj történne, de azt is megtanultam, hogy hogyan pózoljak a kamerák előtt, hogy hogyan szólaljak meg ha az arcomtól 10 cm-re tartanak egy kamerát vagy, hogy hogyan viseljek el olyan embereket, akik ugyan azt a célt tűzték ki mit én.
Az élet a kitartásról, az álmainkról és a küzdésről szól. Csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e elérni a kitűzött célt, vagy feladjuk. Ha netán mégsem sikerül a legfontosabb, hogy feltegyük a kérdést saját magunknak. Mindent megtettél érte? Ha a válasz az, hogy igen, akkor biztosan oka van a csalódásnak, ha a válasz nem, akkor küzdjünk addig, amíg a célunk a markunkban nem lesz. Ne számítson, hogy lesznek, akik elítélnek, vagy rosszat mondanak rólad, sőt még az se, ha csalódás ér az úton. Csak az a lényeg, hogy önmagunk maradjunk és bízzunk a döntéseinkben, hiszen minden okkal történik, de a döntéseket mi hozzuk meg.
De tudod, mit? Inkább gyere, és próbáld ki te magad!
