2016. március 22., kedd

Politikai semlegesség egy ingerekkel túlfűtött világban

Azt, hogyan éljünk mindennapjainkat a politika, az ország vezetés határozza meg.  Tesszük a dolgunkat, élünk, cselekszünk látszólag szabadon. Azonban egy felső hatalom irányít.

Szabó Csillag vagyok szépségkirálynő és nemzetközi igazgatás hallgató.

A szépségversenyzés világában elvárás, hogy politikailag semleges maradjak. Egyetemi hallgatóként kötelességem a politika minden szegmensét jól ismerni. Amikor egyetemet választottam arra törekedtem, hogy olyat tanuljak, ami az életem szerves részévé fog válni. A középiskolában csak érdekelt, majd hobbimmá vált a politikai élet alakulásának követése, majd lassan szenvedéllyé alakult ált.

Az után, hogy megnyertem a magyarországi döntőt, az életemet kettősség határozza meg. Közvetlenül a koronázás után egy tanácsot vagy inkább óv intést kaptam egy hölgytől: Politikailag maradj semleges! Azóta vívódok a tudattal. Az első nagyobb akadály a migráns-kérdés volt. Őszintén egy kicsit megörültem. Végre egy olyan téma, amivel az emberek foglalkoznak! Ebben a kérdésben nem lehet pártatlannak maradni. Vagy elfogadja az ember és segít vagy elutasítja. Már a munkahelyem is ez volt beszéd tárgya. Ebédszünetben mindenki megvitatta az éppen aktuális változásokat. Persze nekem is feltették a kérdést: Mit gondolsz? Már-már nyitottam a számat hatalmas igazammal, hogy belekezdjek az álláspontomba, a válaszom: Nekem mindegy.

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a tudattal, hogy hallgatnom kell a véleményemről. Sosem kellett egész életemben. A családom mindig meghallgatta a nézeteimet bármilyen témában, még akkor is ha butaságokat beszéltem. Világversenyre készülök, úgyhogy megfogadtam a hölgy tanácsát. A világdöntő ennél sokkal kényesebben kezeli a politikai helyzeteket. Feltettem magamnak a kérdést: A korona vagy pódium?

Nemrég bukkantam rá Louis C. Cano írására, amelyben a szépségkirálynők felelősségvállalásáról is ír. Azt éreztem, végre valaki megért! Mintha a saját gondolataimat olvastam volna vissza. A cikk igazolta, hogy mi, szépségkirálynők igenis a politikai helyzetváltozás mozgatórugói vagyunk. Az emberek felfigyelnek ránk, követnek. Akaratlanul is eljutnak hozzájuk a mi gondolataink. Befolyásolhatjuk őket. A szépségkirálynők komoly diplomáciai feladatot látnak el egy-egy világdöntőn. Nem csak országuk hírét, értékeit viszik magukkal és mutatják meg a világ másik pontján, hanem országuk nézeteit is. Az állampolgár nem tud másként tenni, cselekedni, gondolkodni, csak ahogy a már korábban említett felsőbb hatalom megengedni. Az ember beleszületik egy ideológiába, amely a legtöbb esetben nem változik. Az élethez való hozzáállás a politikai befolyás következménye.
Elfogadtam a vívódást, a kérdéseket megvitatom önmagammal, viszont a koronát és a pódiumot még mindig egyszerre akarom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése