2014. február 21., péntek

Egy szépségkirálynő bejegyzései 8.



Egy szépségkirálynő bejegyzései 8.


Az elmúlt hetekben nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnék segíteni másokon. A 2013-as Miss International Hungary döntős versenyzőivel ellátogattunk a Wesles János Általános iskola és Óvodába, ahol hátrányos helyzetű gyermekek nevelkednek.. Féltem egy kicsit, hogy milyen közeg, állapot fog minket fogadni... de minden félelmem és aggályom elmúlt mikor megérkeztünk és csupa élettel teli, játékos, táncoslábú kis csöppségek fogadtak minket. Mindennél nagyobb volt a boldogságuk mikor átadtuk az ajándékokat, játékokat és harapnivalót nekik, majd elkezdtünk önfeledten játszani.. táncolni. Nagyon ügyesek voltak a fiúk csak úgy forgattak minket, udvaroltak bókoltak..hajjaj kislányok ;) Nagyon jól mulattunk :)
Tulajdonképpen ennek a jelenlétnek is köszönhető, hogy tudomást szereztünk erről az óvodáról és megtudtuk hogy mennyi erőfeszítésbe kerül minden nap ellátni az ott dolgozónak a gyerekeken kívül még a rászoruló családokat is akik hétvégente ételosztásért vagy begyűjtött használt ruháért mennek oda. Régóta szívemen viselem az ilyen történéseket, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy apró dolgokról lehet a legnagyobb örömet szerezni másoknak, így létrehoztunk a MIH verseny szervezőivel egy folyamatos adománygyűjtési rendszert amivel támogatni, segíteni akarjuk az óvodát, az ott lakókat az ott dolgozók munkáját megkönnyíteni azzal, hogy a begyűjtött adományt elszállítjuk hozzájuk. Ezek az adományok állhatnak hideg ételből, használt kidobásra szánt nem agyon használt felnőtt, és gyermek ruhákról, valamint  játékokról amik taníthatják őket, fejleszthetik vele készségeiket.

Ha valaki végigolvasta ezt a bejegyzésemet és kedvet kapott arra, hogy felajánlást tegyen, az küldjön emailt az otvosbrigitta@missinternational.hu címre hogy mit szeretne hogy megbeszéljük a további teendőket. Minden kisebb nagyobb felajánlásnak örülnek...

Adj, hogy másokat is boldoggá tegyél! :) Legyen ez a mottó :)

Legyen szép napotok!

puszi
Brigi

Továbbra is megtaláltok facebook-on  a hivatalos oldalamon: Ötvös Brigitta Miss International Hungary 2013 , valamit instagramon: otvosbrigi néven :)

2014. február 13., csütörtök

Egy szépségkirálynő tapasztalásai 7.



Egy szépségkirálynő tapasztalásai  7.


Egy verseny, ahogy egy szépségkirálynő, Ötvös Brigi (Miss International Hungary 2013) látta.



Sziasztok!

Mint ígértem, megosztom veletek, hogy miként éltem át a Miss International döntőjét..
Nagyon hosszú 48 óra volt.. a döntő előtti nap azzal telt, hogy betanultuk az összes koreográfiát, táncot, sorrendet, ütemet, pozíciót. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni mindent, hogy 73 lány pontosan akkor legyen ott, ahol lennie kell, mert ha késik, rossz irányba megy, felboríthatja az egész rendszert. És ennek elkerülése érdekében a japán szervezők mindent megtettek. Nagyon feszített volt a tempó és feszült volt a hangulat. Érződött a lányokon, hogy nyerni jöttek.. őszintén szólva, én úgy csináltam végig azt a két napot, hogy kihozzam magamból a maximumot és, hogy boldog legyek, mert nem hiába fáradoztam annyit.

A döntő napján háromszor léptünk a színpadra. Először mindenki megmutatta magát,  az országát jellemző nemzeti viseletben, melyben be is kellett mutatkozni, majd következett a fürdőruhás felvonulás, amikor csoportokra oszlottunk és egyszerre 10 lány volt a színpadon, aztán következett az estélyi ruhás felvonulás, ami szerintem a legmeghatározóbb volt aznap este. Mindenki ragyogott, én különösen szerettem ezt a részt, mert imádtam a Halász Éva estélyi ruhájában lenni.  :)  Volt egy extra tánc produkciónk, ami a japán stílussal volt megfűszerezve és egy kis kedvességként rózsát adtuk a nézőknek személyesen. Annyira jó volt látni, hogy függetlenül attól,hogy ki kinek szurkolt, mindenki tudott  örülni a másiknak.


 A zsűritagok magát a főpróbát is szemmel tartották, így akkor is minden lépésre, mosolyra tartásra figyelni kellett mert pontozhatták. Nagyon stresszes volt az a nap. Izgultunk a vége felé, mivel egyből a főpróba után egy órával kezdetét vette a döntő. Mindenkin látszott, hogy nyerni jött... tökéletesebbnél tökéletesebbnek akart  látszani, kemény versenyszellem, kérem szépen!! ;-) 
Nagyon jól esett nekem, hogy amikor lehetőségem adódott wifi közelébe jutni, annyi üzenetet, jókívánságot, helyzetjelentést kaptam, hogy ki nézi a műsort és drukkol, hogy teljesen elfelejtettem, hogy fáradt vagyok, és ami a legjobb volt benne, hogy ettől lettem csak igazán boldog, és nem kellett megerőltetnem az arcizmaim a színpadon, hogy ne vicsorgás legyen a mosolyból.. :)

Az a pillanat amikor kimondták az országunkat, hogy bejutottam a Top 15be, nagyon megnyugtatott, hogy megérte a fáradozást, kifizetődött a belefektetett energia.. majd jött a legszebb 15 nő felvonulása, ami  döntő volt, hogy ki lesz benne a legjobb 5-ben. Őszintén kijelenthetem, hogy a fellegekben jártam, annyira boldog voltam, hogy sikerült oda bejutni ahova még magyar lány nem jutott. Az izgalom a tetőfokára hágott a backstage-ben is... az én kedves csoportvezetőm: Miho futott oda hozzám egyből és ölelgetett, sírt, na akkor már én is sírtam..:) Csodálatos nő hatalmas szívvel, mindenkit a tenyerén hordozott az a törékeny nő!
 


...és akkor megint vissza egyesével a színpadra, majd a döntés. Annyira boldog voltam mikor, láttam, hogy Bea Rose lett Miss International 2013 . Szívből mondom, hogy megérdemelte a győzelmet, méltón viselheti ezt a címet egész életében! :) :) Nekem egy örök emlék lesz ez a kint töltött majdnem 3 hét,. Meghatározó élményeket kaptam, amit nem tudok elégszer megköszöni a szervezőknek, szeretteimnek, barátoknak, támogatóknak! Nagyon sok mindent  köszönhetek Nektek!

Köszönöm, hogy elolvastátok, legyen szép napotok! :)


Ui: Követhettek a saját oldalamon az Ötvös Brigitta Miss International Hungary 2013 kívül még instagramon is otvosbrigi néven! :):)