2013. november 21., csütörtök

Egy szépségkirálynő tapasztalásai 2.

Egy verseny, ahogy egy szépségkirálynő Ötvös Brigi (Miss International Hungary 2013) látta.

Ígértem Nektek, hogy részletesen, leírom az élményeimet, érzéseimet, és érdekes kulisszatitkokat osztok meg Veletek az idei versenyről az én szemszögemből! 
Múltkor az elődöntőről meséltem,most a középdöntőre való felkészülésemről és az ott történtekről fogok írni!

Az elődöntőt követően, miután megnyugodtam és megettem otthon a világ legfinomabb, és legtartalmasabb húslevesét, amit Apukám csinál elkezdtem átgondolni, hogy miért is szeretném én ezt?! Miért szeretnék én, lenni Magyarország második legnagyobb szépségversenyének a győztese?!  Érzek e magamban annyi akaraterőt,hogy végigvigyem (persze, ha bejutok egyáltalán a döntőbe, mert még borulhatott volna az elméletem) és  kihozzam magamból a maximumot!  

Volt egy egész hónapom arra, hogy a munka és a sok utazgatás mellett jusson elegendő idő és energia, plusz akaraterő, hogy edzek. Ez nagyon nehéz volt, ugyanis hiába étkeztem egészségesebben és próbáltam odafigyelni a helyes táplálkozásra a lustaság könnyen eluralkodik az emberen. Főleg,hogy nyár volt. Hát kinek lenne kedve a strandon való fetrengés és napozás helyett 40°C - ban edzeni... :/ ?? Bevallom őszintén nem voltam magamra büszke,mikor eljött a középdöntő ideje, mert nem sikerült úgy felkészülni ahogy akartam. 

Augusztus 3-án volt a középdöntő, nagyon jó idő volt - napsütés, boldogság! Szuperul indult minden! Ha jól
emlékszem több, mint 50 szép lány volt jelen, és mindenkiben volt valami különleges valami más amiért lehetőséget kapott hogy megmutassa ki is ő. Én úgy gondolom az ilyen válogatókon a zsűrinek tényleg nehéz dolga van, mert az alatt a 2 perc alatt míg lát egy lányt aki szép és választ ad az adott kérdésre nem jön le egyből, hogy milyen is a személyisége. És ezen a versenyen nem csak a szépség, hanem az intelligencia, kommunikációs képesség, kiállás és nyelvtudás is számított! Úgy,hogy volt miért izgulni!
Mint ahogy lenni szokott kezdtük a smink, haj elkészítését. Ez jelen esetben nem volt semmi, hiszen közel 60 lány haját, sminkjét és körmeit csináltatták meg a szervezők! Igen, mi már akkor találkozhattunk Fábián Éva sminkes csapatával és Ligetvári Zsolt fodrászaival...

És kezdetét vette a verseny. Farmeres és fürdőruhás kör volt. A zsűri tagjai ismételten hűek voltak önmagukhoz, és kemény kérdéseket tettek fel. Viszonylag hamar eldöntötték ki az a 23 lány aki bejut a döntőbe. Nagyon megnyugodtam, mikor másodiknak mondták ki a nevem! Mikor megvolt az eredményhirdetés jött a csoportos fotózás. Annyira meglepő fordulat volt amikor a fotózás kellős közepén 2 lányt arra kértek,hogy álljanak külön.  Na mondom most mi lesz, kimondták a nevem… És kiderült,hogy különdíjas lettem! Én kaptam az egyik "az ideális nő és abszolút győztesnek" járó különdíjat a Buddha bártól. Hát gondolhatjátok milyen jól esett, mekkora örömet éreztem! Bár teljesen független volt a versenytől de jó volt nagyon!! Újabb lendülettel töltött fel! J

Ezt követően volt két és fél hetem a döntőig és egy hetem,hogy kitaláljam mit fogok előadni a Miss Talent háziversenyen. Szó szerint be voltam tojva..  semmiben nem vagyok tehetséges. Nem tudok énekelni, festeni, táncolni... Hát mi a fenét csináljak?? Hát nem más mint az én szeretett Édes Apukám kitalálta hogy nem kell nekem mást csinálnom, betanulnom olyasvalamit ami nem megy, semmi rutinom nincs benne, ne csináljak magamból bohócot, ha már egyetemi hallgató vagyok mutassak be valamit érdekességképpen! Nagyon jó és ötletes volt amit kitaláltunk! De ezt majd legközelebb mesélem el! 

Remélem élvezhető volt! Tartsatok velem, és hát ha meg jön a kedvetek és jelentkeztek jövőre! 

Szép napot! 
Puszi, Brigi

A Miss International Hungary marketing stratégiáját a CT Consulting Kft készítette el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése